Ábécé. Az iskolában ezt tanultuk meg először. Büszkén soroltuk a betűket és nem is sejtettük, hogy mekkora kincs birtokába jutottunk. Idei adventi utunk jelzőtáblájaként most ezt a kincset használjuk fel, melynek értékére az alábbi kis történet is szépen rávilágít:

Egy szegény paraszt késő este, a piacról hazafelé vette csak észre, hogy nincs nála az imakönyve. Ráadásul kocsijának kereke éppen egy erdő közepén ki is esett. Mélységesen elszomorodott, hogy a nap anélkül múlik el, hogy imádkozna. Ezért aztán a következő imát mondta:
– Uram, nagy butaságot csináltam. Imakönyvem nélkül indultam el otthonról, az emlékezetem pedig olyan rövid, hogy egyetlen imát sem tudok könyv nélkül. Ezért a következőt fogom tenni. Elmondom lassan az ábécét ötször, s Te, aki minden imát ismersz, össze tudod rakni a betűkből azokat az imákat, amelyekre én nem emlékszem.
Erre az Úr azt mondta angyalainak:
– Az összes ima közül, amit ma hallottam, kétségkívül ez volt a legjobb, mert ez egyszerű és komoly szívből fakadt.