lelki készület
enagyböjt2020

„Elég neked az én kegyelmem!”
2Kor 12,9

2020. 03. 14., szombat (2. hét)

Golden Bridge - Ba Na Hills, Vietnam

Aki nem tud megbocsátani másoknak, az széttöri azt a hidat, amelyen neki is át kell futnia, ha a mennybe akar jutni; mert mindenkinek szüksége van a megbocsátásra.

— George Herbert

A mennyei Atya megbocsát tékozló fiának, ha őszintén megbánja bűneit.

Lk 15,1-3.11-32

Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:

„Egy embernek két fia volt, A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: »Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.«

Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: »Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.« Az atya odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.« Erre vigadozni kezdtek.

Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: »Mi történt?« »Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt« – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: »Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.«

Ő erre azt mondta: »Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.«”

még több napi olvasmány az igenaptárban

Istenhitről

Szegény ember ajkára a szó: „kincs”, nem jól illik.

Kincsekkel nincs mit dicsekednem.

Annyi sok a nincsem, hogy nem csoda, ha kincsekkel nem is dicsekedhetem.

Amit lassan kaptam vagy összeszedtem, azt elhasználta az idő, vagy szélnek eresztettem.

Belső életem raktárát szeretem néha üresen látni.

Ami vagyok, csak annyi, hogy hiszek és mindig hittem.

Hitem az Istenben nem vakációzott. Nem jártam kirándulásra hitetlen ligetekben.

Hiszem az Istent, s mert mindig Istent hittem, hiszek az emberekben.

Ahogyan mélyül és könnyül Isten-hitem, annyival mélyebben és könnyebben hiszek az emberekben.

És vallom: hazudik, aki nem hiszi Istent és úgy tesz, mintha hinne az emberekben.

Isten és ember összetartozik. Egyetlen jegygyűrű az Örökkévaló Élet kezén.

Minden ember neve ott áll Krisztus megsebzett Szívén.

Hiszek az emberekben, mert hiszek Istenben.

Minden embernév írva áll Krisztus megváltó, vérző Szívében.

Korábbi napok

A fél szívvel végzett munka nem hoz jutalmat, de ha egész lelkünket...

Aki nem vágyódik a gazdagságra, az gazdag; aki gazdag, de még több...

Ha valakivel találkozol, ne arra gondolj, hogy mit használhatna neked,...

Aki a böjt idejét komolyan veszi

– Szent Ágoston gondolatai szerint –

Böjtölteti szemét:

hogy felesleges dolgokat ne nézzen – azt nézi, olvassa, amitől jobb ember lesz.

Böjtölteti száját:

hogy ne beszéljen sértő vagy csúnya szavakat – jó szóval él, amitől jobb ember lesz.

Böjtölteti fülét:

hogy felesleges hangot, rossz beszédet ne hallgasson – a jó szóra és a csendre figyel, amitől jobb ember lesz.

Böjtölteti ujjait:

hogy ami nem fontos, azzal ne dolgozzon – kötelességeit végzi el, amitől jobb ember lesz.

Böjtölteti kezét:

hogy ne bántson vele másokat – segítő kezet nyújt, amitől jobb ember lesz.

Böjtölteti lábát:

hogy ami nem fontos, azután ne futkosson – jó ügyekben jár-kel, amitől jobb ember lesz.

Böjtölteti nyelvét:

hogy ne mindene az evés legyen – kevesebbel is megelégszik, és azt is megosztja másokkal, amitől jobb ember lesz.

Böjtölteti gondolatait:

hogy hiábavalóságokon ne gondolkozzon – Isten megismerésén gondolkodik, amitől jobb ember lesz.

Böjtölteti kedvét:

hogy ne panaszkodjon, és bánatos „képét” ne kelljen másnak nézni – jókedvűen él, amitől jobb ember lesz.