Füle Lajos:

Visszajön

Hóból az erdő, ködből a felhő,
hó esik, tél szele fújja…
/: Valaki eljött, Valaki elment,
Valaki visszajön újra! :/

Száll csuda híre szívből a szívbe,
kétezer év tanú róla:
/: Valaki eljött, Valaki elment,
Valaki visszajön újra! :/

Angyalok ajkán, emberek hangján
csendül a csillagos ének,
/: Kétezer éve mennek Elébe
boldogan, kik Neki élnek. :/

Ott a helyed e drága menetben,
életed KRISZTUSA vár rád.
/: Hagyd el a gondot, légy vele boldog,
zengje a szíved a hálát! :/

Hóból az erdő, ködből a felhő,
hó esik, tél szele fújja…
/: Kisgyermekként eljött, Megváltóként elment,
Királyként visszajön újra! :/

Békefi Pál:

Ne mondj le rólam, Istenem!

Én minden nap újra kezdek,
Mert minden nap csatát vesztek
A Sátán ellen, Istenem.
De minden nap meg is bánom,
Sőt, minden nap megutálom,
Mi foltot ejt a lelkemen.
Míg minden nap újra kezdek,
Ha minden nap bűnöm bánom,
Sóhajtások és keservek
Között fakad imádságom:
Míg tart bennem e küzdelem,
Ne mondj le rólam, Istenem!

Bódás János:

Hol van az Isten?

Felettünk a föld légköre,
feljebb a sztratoszféra,
azon túl a bolygók öve,
az ember büszke célja.
Tovább az űr, a csillagok,
fényévek távolában,
hol milliónyi nap ragyog
s millió új világ van,
születő, szétbomló világ,
roppant magasság, mélység,
s azon túl semmi?... csak a tág,
mély, félelmes sötétség,
mit se hang, se fény át nem üt?...
S az Isten?... hol van?...
.......... Mindenütt!!

Túrmezei Erzsébet:

Nyár

Uram, áldalak a nyárban.
Aranykalászos határban
száll most hálával teli
trónusod elé az ének,
tüzéért a nap hevének,
mert a szemet érleli.
Esőcseppek záporáért,
hajnalok hűs harmatáért,
mindenért az ég alatt
vigassággal áldalak.

Friss vetés, szép zöld ígéret
magot hozott és megérett,
s amint lengeti a szél,
zizegő, szelíd szavával,
hitet tevő himnuszával
nagy jóvoltodról beszél.
Boldog, aki érti, hallja,
s míg aratni indul karja,
miközben rend rendre dűl,
Téged dicsér egyedül.

Minden kicsiny búzaszemben
térdre kényszerítesz engem,
csodatevő Istenem.
Kezed odatette áldva
a nyár gazdag asztalára
mindennapi kenyerem.
S asztalán a keresztfának
Fiadat is odaszántad,
hogy benne legyen nekünk
kenyerünk és életünk.

Áprily Lajos:

Menedék

S mikor völgyünkre tört az áradat
s már hegy se volt, mely mentő csúccsal intsen,
egyetlenegy kőszikla megmaradt,
egyetlen tornyos sziklaszál: az Isten.

Bucsuházy Péter:

Mária, hozzád száll imám

1.
Mária, hozzád száll imám,
tiszta virága az égnek.
Mária gyönyörű liliomszál,
Szűzanya, téged kérlek:

Refr:
Könyörögj értem Jézusnál,
könyörögj értem Szűzanyám,
követni vágyom Szent Fiad,
de túl sok a bűnöm már.

2.
Mária ragyogó ékesség,
egyetlen IGEN a földön.
Egyedül tiszta és egyedül jó,
Istenhez egyedül méltó:

3.
Mária, Mária, Mária,
Szentlélektől áldott,
Mária hozzád esdeklem,
könyörögj érettem:

Várnai Zseni:

Ha simogatni tudna szavam

Ha simogatni tudna a szavam,
Mint lágy, becéző szellemkezek:
Szavak virágát hinteném rátok,
Hogy ne szenvedjetek.

Ha gyógyítani tudna a szavam,
Mint régi, titkos, nehéz balzsamok;
Ezernyi szóból szőnék most mesét,
Hogy meggyógyuljatok.

Ezernyi szóból szőnék most mesét,
Mely elzsongítna, mint egy nyári álom,
És elkendőzné a vérző valót;
Hogy ami fáj, az ne fájjon.

ismeretlen szerző:

Ha napjában
csak egyszer

/: Ha napjában csak egyszer
Kicsit elcsendesednél,
És egyedül Istennel
Kicsit csendben lennél,
Kérdések oldódnának,
Balzsam hullna sebedre,
Ez a csendesség lenne
Út az életre. :/

Szüntelen imádkozzatok,
Mindenért hálát adjatok!
/: És az Isten békessége
Megőrzi majd a szívet,
És a gondolatokat. :/

Weöres Sándor:

Örök pillanat

Mit málló kőre nem bizol:
mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat
mely kilóg az időből,

mit kő nem óv, megőrzi ő,
bezárva kincses öklét,
jövője nincs és multja sincs,
ő maga az öröklét.

Mint fürdőző combját ha hal
súrolta s tovalibbent –
így néha megérezheted
önnön-magadban Istent:

fél-emlék a jelenben is,
és később, mint az álom.
S az öröklétet ízleled
még innen a halálon.

Babits Mihály:

Ne mondj le semmiről

Ne mondj le semmiről. Minden lemondás
egy kis halál. Ne mondj le semmiről.
Minden halál gyilkosság (lélekontás):
Meghalni bűn, ne mondj le semmiről,
Isten művét rongálja bármi rontás,
meghalni bűn, ne mondj le semmiről:
minden vágyad az Isten szava benned
mutatva, hogy merre rendelte menned.

Mihail J. Lermontov:

Imádság

Ha sorsom néha megtapos
s bú fogja szívem át,
elmondok egy csodálatos
igéjű mély imát.

Megnyugtató, áldott varázs
árad belőle rám,
s gyógyít a szent vigasztalás,
míg mondogatja szám.

S egyszerre nem fáj semmi sem,
gond és bú nem sebez,
sírok, hiszek s nehéz szivem
oly könnyű, könnyű lesz.

fordította: Áprily Lajos

Mécs László:

Az Istennek nincs árnyéka

A Sátánnak nagy az árnyéka:
fél földgolyónyi néha-néha,
oly tarka mint a páva farka,
oly babonázó mint a bűn,
hosszú mint a történelem
és édes mint a szerelem
és hűvös mint a pénzek érce,
és bűvös mint a vágy lidérce,
oly gyönyörű mint a gyönyör
cél-bomlasztó mint a csömör,
itt nem kell folyton hősnek lenni,
lehet pihenni, inni, enni.
Én voltam ott, aludtam ott,
de hallottam a szólamot,
s a trombitától megütötten
az Isten oldalára szöktem.

Az Isten jár a földtekén,
körötte fény, fölötte fény,
szeretet, jóság, szent erény:
mind tiszta, tiszta, tiszta fény:
brutális és bőr-fájdító,
kínzókamra, test-szárító,
járok a puszta közepén
ezerszer átnyilaz a fény
s a puszta fáj és fáj a táj,
és fáj a szem és fáj a száj,
a test miatt, a rest miatt,
a tisztátalan test miatt.
Fáj mindenem, csapzott a tincsem,
s az Istennek árnyéka nincsen!

Itt nem lehet pihenni, enni,
itt nem lehet csak hősnek lenni:
izzadni, aszni, tűrni, menni.
(Vagy a Sátán szép árnyékába
szökdösni mint ezernyi kába,
az angyal trombitál utánuk,
de mindörökre mindhiába…)
Itt nem lehet, csak hősnek lenni,
a hernyó-sorsot végigenni,
a gond gubóját átnyiszálni
s mint fény-pillangó égbe szállni.

Móra Ferenc:

Szeresd a gyermeket!

Szeresd a gyermeket! A sivatag hegyen,
Hol villámok közt vala az Úr jelen,
E legszentebb parancs nincs kőtáblára írva-
Mosolygó kedviben, pirosló hajnalon
Aranybetűkkel ezt az örök Irgalom
Az emberszívbe írta.

Szeresd a gyermeket! Még néki szárnya van,
A csillagok közé ő még el-elsuhan
S kitárja vidoran a mennyek ajtaját.
Hiába könyveid, hiába lángeszed,
Az Isten titkait ki nem kémlelheted,
Csak gyermeklelken át.

Szeresd a gyermeket! A lét napfénye ő,
Estellik, hogyha megy, hajnallik, hogyha jő,
Csöpp lábai nyomán az öröm kertje zsendül,
Bimbónyi kis keze áldással van tele
S melyik szeráf-zene érhetne föl vele,
Ha víg kacaja zendül?

Szeresd a gyermeket! Hisz oly hálás szegény,
Egyszerre könny, mosoly ragyog csillagszemén,
Ártatlan kis szívét az öröm megteli
S köszönetét, akár az esti fuvalom,
Mely félve játszadoz a harmatos gallyon,
Oly halkan rebegi.

Szeresd a gyermeket, öleld szívedre őt,
Ringasd el lágyam a szegény kis szenvedőt,
Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit:
S míg te a gyermekek könnyét törölgeted,
Egy láthatatlan kéz a csillagok felett
Letörli vétkeid!

M. Feesche:

A különös ruha

Szenvedésed
Isten-adta ruhád.
Először sehogyan se illik rád.
Úgy találod, hogy nagy neked.
Belenőhetsz, ha békén viseled.

S ha Isten ráteszi áldó kezét,
erőt arra is ád,
hogy úgy viseld végül a szenvedést,
mint drága ünneplőruhát.

fordította: Túrmezei Erzsébet

Matt Redman, Jonas Myrin:

Lelkem áldd az Urat

Refr.:
Lelkem áldd az Urat, áldd az Urat!
Egyedül Őt imádd!
Zengj úgy, mint soha még, Őt dícsérd!
Lelkem csak Téged áld!

1.
Egy új nap kél és már ébred minden,
Itt az idő, hogy áldjalak,
És bármi ér ma, bármit rejt az út előttem,
Hadd zengjek este is majd hálával.

2.
Kegyelmed nagy és türelmed hosszú,
Szerelmed mély és az égig ér.
Nem szűnök énekelni jóságodról,
Tízezer okom van, hogy zengjek még.

3.
És egy nap majd ez a test elgyengül,
Erőm elhagy, utam véget ér.
A lelkem mégis Téged áld vég nélkül
Tízezer évig és mindörökké.

Bódás János:

Én elhiszem

Megszületett Isten Fia,
világra hozta Mária,
kire leszállt a Magasságos,
Aludt a város.

Szűz szült, csillag kelt, ég kinyílt,
Angyalok hoztak égi hírt:
legyen Istennek dicsősége,
s a Földön Béke!…

Míly titok ez! Mint szép mese!
Meg se értheti senki se,
akinek alszik még a lelke,
legyint nevetve.

De én szívemre hallgatok,
nekem boldogság e titok,
s halálig vallja szám, szívem:
— én elhiszem!

Hiszem, mert ez üdvöm ügye.
Ha az Ég és a Föld frigye
szűzben gyümölcsöt nem terem,
— mi lesz velem?

Hiszem, hogy Ő az, Ki értem élt,
értem áldozta életét,
s ha ellep is a bűnök mocska,
vére lemossa.

Hiszem, mert nincs más élet, út:
mennybe csak Ő nyithat kaput,
s mit itt nem, — ott mindent
megértek
ha majd belépek.

Hát lehet-e, hogy ne örvendjek,
hogy megszületett az a Gyermek?
Isten szerelme Földre szállott,
legyen érte örökre Áldott!

Reményik Sándor:

Csipkebokor

Oly közönséges, árva kis bokor,
Körülte gaz nő, állat rátipor,
Ember véresre sebzi magát rajta,
A szitkot, gúnyszót özönével hallja.
Ő mégis rendületlen hittel várja,
Hogy egyszer égi tüzet fog az ága,
S akkor, mint írva vagyon: a hegyen,
A lángjában az Isten megjelen.

Füle Lajos:

Elindult a fiú

Hogy betelt az idő,
kaput nyitott a távol,
s elindult a FIÚ
az örökkévalóságból.

Múló évezreken
úgy lépett át a lába,
mint kinek az idő
cselédje, hű szolgája.

Váratlan érkezett
egykor, karácsony este,
gyermek képében egy
parányi, gyönge testbe,.

s volt, ki sejtette már:
e mustármagnyi Élet
megnő majd, s átszövi
végül a Mindenséget.

Makkai Gyöngyvér:

A lélek

Mint a selyem,
Könnyeden,
Megérint,
Sejtelmesen.
… Nem akad fenn semmin:
Az ágak közé

mint a fény-
Behatol
Hogy az árnyékban is
Az élet
Zöldellő reménnyé váljon.
Ilyen Ő,
Szent bölcsességgel megáldott.
Szelídségével derűre hangolja
A bús kedélyű
Világot…

Wass Albert:

Ünnepvárás

Erdők, rétek, mezők:
terítsetek eléje szőnyeget!

Amikor erre jön:
virágok, nyíljatok előtte ki.
Pacsirták: énekeljetek!
Patakok: csengjetek, nevessetek!
Galambok: búgjatok!
A nagy mező dallal legyen tele,
és napsugárral, fénnyel, szerelemmel,
csak tavasz legyen akkor és kacagás,
szemeinkben ne lásson könnyeket...
Erdők, rétek, mezők:
terítsetek eléje szőnyeget!!

Én majd csak nézni fogom „ŐT”,
és imádkozva szüntelen,
Ha rám se néz, ha meg se lát,
megcsókolom a lábai nyomát:
nekem ez lesz a legszebb ünnepem!

Sík Sándor:

Fények

Arcom körül a szentjánosbogárkák
Suhanva lengenek.
Milyen picik, milyen picik!
S hogy fénylenek!

Fejem fölött túlnanvilági fáklyák.
A csillag-rengeteg.
Milyen nagyok, milyen nagyok,
S hogy fénylenek!

Csak én legyek setét?
Szítsd fel, Uram, szívem szövétnekét!

Pintér Béla:

Gyere el a jászolhoz

Ha pásztor lennél, vagy bölcs,
kétezer évvel ezelőtt élnél,
/: Vajon mit tennél, mondd csak, mit tennél
A jászolhoz ugye, eljönnél?! :/

Ha pásztor lennél, vagy bölcs,
követnéd-e azt a csillagot,
Vagy mondjuk, hinnél-e annak az angyalnak,
Aki meglátogatott?
Mondd csak, hinnél-e annak az angyalnak,
Aki meglátogatott?

Refr.:
/: Gyere el a jászolhoz még ma éjjel
Találkoznod kell Isten szeme fényével!
Ne keress itt pompát, gazdagságot
Keresd azt, ki megváltja a világot! :/
Keresd azt, ki megváltja a világot!

Bódás János:

Megüresítem magam

Ha földereng az égi csillag,
Hirdetni: itt az Újszülött,
a napkeleti királyokkal
majd én is útra készülök.

Az ajándékuk drága mirha,
illatos tömjén, dús arany
és én, a koldus, így megyek csak
szegényen, ajándéktalan.

Nincs kincsem, rangom, csak a bűnök
nagy halma rakva lelkemen,
kiszórom ezt is, hogy szívemben
minél több tiszta hely legyen,

mert így, tudom, hogy Betlehembe
nem megyek ajándéktalan:
az lesz a legszentebb ajándék,
hogy megüresítem magam.