HIRDETÉSEK | minden hirdetés
VASÁRNAPI HIRDETÉSEK – 2025. 07. 06.
Július 16-án, szerdán 19 órától Christoph Bossert német orgonaművész hangversenyét hallgathatják meg az érdeklődők templomunkban. A belépés ingyenes, szeretettel várunk mindenkit! A koncert műsora a domorgona.hu honlapon érhető el.
A Plébánia Hivatal július és augusztus hónapokban hétfőn és pénteken 8-tól 12 óráig, valamint szerdán 14-től 16 óráig tart nyitva.Kedden és csütörtökön nincs ügyfélfogadás.
A nyári szabadságolások plébániánk lelkipásztorait is érintik, emiatt július és augusztus folyamán gyónás csak személyes megkeresés alapján lehetséges.
IDÉN IS INDUL KATEKUMEN CSOPORT

Az egyház beavató szentségeinek (keresztség, elsőáldozás, bérmálás) felvételével lesz a kereső ember véglegesen az Egyház tagjává. Ezt a folyamatot nevezzük katekumenátusnak.
A Katekumen csoport a keresőké.
Kik kapcsolódhatnak be katekumen csoportunkba?
- Azokat a felnőtteket hívjuk és várjuk, akik:
- – meg szeretnének keresztelkedni
- – még nem voltak elsőáldozók vagy bérmálkozók
- – meg vannak ugyan keresztelve, de gyermekkorukban nem tanultak hittant, s most szeretnének újra elindulni az úton
A katekumen csoport októberben indul.
Jelentkezni szeptember folyamán, a Belvárosi Plébánia irodáján lehet hivatali időben.
BÉRMÁLÁSI FELKÉSZÍTŐ

Sok szeretettel várjuk bérmálkozási felkészítőnkre 8. osztálytól a fiatalokat.
Havonta egy vasárnapon tömbösített órákban, az ifjúsági szentmiséinkhez kapcsolódik az egy éves folyamat.
A havi találkozások mellett, adventben és nagyböjtben egy-egy csütörtök délutáni bűnbánati liturgia és egy tavaszi lelkinap is része a felkészítőnek.
A 2024/25-ös tanév alkalmainak dátumai:
vasárnapok: szept. 29. | okt. 13. | dec. 8. | jan. 12. | febr. 23. | ápr. 13. | máj. 25.
FORRÁSPONT: nov. 23., Szo (egész napos)
bérmálkozók lelkinapja: márciusban (időpont alakulóban)
Kérjük, csak akkor jelentkezzenek, ha meg tudják oldani a fentebb felsorolt alkalmakon a részvételt!
időpont: | a kijelölt vasárnapokon 16:00–18:00 között hittanóra, majd azt követően szentmise |
helyszín: | Szeged–Belvárosi R. K. Plébánia hittanterme |
a felkészítést vezeti: |
Tóth Zsanett (+36-20/237-4392) |
További információ a moc.liamg@mod.satatkotih e-mail címen kérhető.
jelentkezési űrlap: bérmálási felkészítő 2024/25
TÉGED IS VÁR AZ IFI KLUB!

Bérmálkozás után se mondj le a közösségről!
Szeretettel várunk az IFI KLUB-ba! Ahol jó beszélgetések, izgalmas társasjátékok, egy remek csocsóasztal és lélekemelő közösségi imák várnak.
Alkalmainkat csütörtökönként 16 órától a Szeged-Belvárosi R. K. Plébánia hittantermében tartjuk.
közösségvezető: |
Tóth Zsanett (+36-20/237-4392) |
További információ a moc.liamg@mod.satatkotih e-mail címen kérhető.
ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ

Aki szeretné, hogy gyermeke elsőáldozó legyen, kérjük jelentkezzen a szentségi felkészítő hittancsoportunkba az alábbi hivatkozásról elérhető online űrlapon.
Fontos számunkra a szülők bevonása a folyamatba, így feléjük is lesz meghívásunk egy-egy csoportalkalomra az év során.
Időpont: |
keddenként 16:00–17:30 első óra: 2024. szept. 17. |
Helyszín: | Szeged–Belvárosi R. K. Plébánia hittanterme |
Hitoktatók: |
Krabót-Hóbár Ágnes (+36-20/823-2912) Tóth Zsanett (+36-20/237-4392) |
További információ a moc.liamg@mod.satatkotih e-mail címen kérhető.
jelentkezési űrlap: elsőáldozási és első gyónási felkészítő 2024/25
ADÓ 1+1%-ÁNAK FELAJÁNLÁSA

Hálás szívvel fogadjuk a Magyar Katolikus Egyház és templomunk Pro Organo Alapítványa (adószám: 18450280-1-06) számára felajánlott 1%-okat.
Személyi jövedelemadója 1+1%-áról való rendelkezését szja-bevallásával együtt vagy akár attól függetlenül is benyújthatja legkésőbb május 21-ig a NAV eSZJA oldalán.